🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > N > Nemzetközi Keresztény Szolidaritás
következő 🡲

Nemzetközi Keresztény Szolidaritás (Christian Solidarity International, CSI): ökumenikus emberjogi szervezet. - A vallásszabadság védelmére, a vallásuk miatt üldözöttek és fogságba vetettek segítésére, az áldozattá vált gyermekek és a természeti csapások kárvallottjainak támogatására 1977: alapította Svájcban Hans Stückelberger ref. lelkész. A ~ jogi és anyagi segítséget nyújt az áldozatoknak, dokumentumokat gyűjt a visszaélésekről és tiltakozó akciókat szervez. Kiemelten foglalkozik a szudáni hadjáratokban rabszolgaságba került keresztények és bennszülöttek kiváltásával, az elpusztított terület segélyezésével. Lépéseket tesz, hogy a nemzetk. szervezetek és közvélemény figyelmét felhívja a rabszolgaság ezen formájára. - A szervezet létrejöttét a számtalan 20. sz. vallásüldözés váltotta ki, így: a tilalmazott keresztény és más vallásgyakorlat az iszlám országok egyik részében, ahol az áttérés halálbüntetést von maga után; v. más iszlám országokban a nem-mohamedánok „csak” hátrányos, ill. veszélyeztetett helyzete; a hívők elnyomott helyzete a komm. vezetésű országokban; a lelkiismeretük szerint cselekvő keresztények üldöztetése diktatúrákban. Háborús övezetekben a megbékélésen munkálkodók vannak támadásnak kitéve valamelyik harcoló fél oldaláról. Sokszor nemcsak emberek kerülnek veszélybe, hanem a tp-ok lerombolása sem ritka. - Székhelye: Zürich (Svájc). Tagsága 2002: nemzeti szövetségek, regionális központok 16 országban. - Közleményei: Christen in Not/Chrétiens en detresse (havonta), Hand in Hand (időszakonként), Response (időszakonként), sajtótájékoztatók és felhívások. N.D.

YIO 1991:FF0490; 1993 I:239.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.